A növényi alapanyagból származó keményítőből készülő PLA - ellentétben a hagyományos műanyaggal - teljes mértékben újrahasznosítható, 90 százalékos páratartalom mellett, 60 Celsius-fok feletti hőmérsékleten komposztálható, és monomerekre bomlik.
A Lidl 2019 év végéig megszünteti a magyarországi áruházaiban kapható egyszer használatos műanyag termékek forgalmazását.
A Tisza után a Duna mellékfolyóiban, az Ipolyban és a Rábában is találtak mikroműanyagot annak a projektnek a keretében, amelynek célja, hogy megmérje Magyarország felszíni vizeinek mikroműanyag-tartalmát.
Az amerikai kőolaj-és gázipar évente 13 millió köbtonna metánt bocsát ki, 60 százalékkal többet az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség eddigi becslésénél.
Júliusban a Plastic Free July, nemzetközi mozgalomhoz csatlakozva a Felelős Gasztrohős Alapítvány a Humusz Szövetséggel és a Refillel közösen műanyagmentes életre buzdítja a lakosságot.