A régióban egy év alatt 35 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékának mennyiségét a Tesco és csaknem 7 ezer tonna élelmiszer-adományt juttatott a rászorulóknak.
2018-ban megszületett az összefogás: No Plastic Fantastic néven hozott létre szövetséget a Street Food Egyesület, a Zöld Övezet Társulás és Doremi.Today, hogy minden vendéglátóegységet és rendezvényt műanyagmentessé tegyen Magyarországon.
Kevés olyan cég tevékenykedik Magyarországon, amely ennyire komolyan veszi a civilszervezetek támogatását, miközben a környezetvédelemre is figyel.
Négy vendéglátóhelyen indul, de a HEINEKEN Hungária futótűzként terjesztené tovább „műanyagpohár mentes május” mozgalmát, amelynek keretében szakítanak a megszokott műanyag söröspoharakkal és lebomló, növényi alapú poharakban kínálják majd söreiket.
Kétszáz négyzetméteren égett hulladék a főváros XIII. kerületében csütörtök délután, a Reitter Ferenc utca és a Tahi utca kereszteződésében, az esetnél nem sérült meg senki.