social

Hirdetés

A műanyagokat lebontó mikrobákat fejlesztő Poliloop lett az év magyar startupja

A műanyagokat lebontó mikrobákat fejlesztő Poliloop lett az év magyar startupja

A magyar fejlesztőkből álló Poliloop győzelmével zárult a legnagyobb közép- és kelet-európai energetikai startup verseny, a PowerUp! hazai döntője.

Ezzel a szennyező műanyagok környezetbarát lebontását megoldó csapat lett az Év magyar startupja is.

A közép-kelet-európai régió 24 országának 425 kezdeti fázisban működő vállalkozása, köztük 360 startup adta be a jelentkezését idén az EIT InnoEnergy szervezésében hatodszor megvalósuló PowerUp! versenyre.

Magyarországon csaknem harminc csapat indult el a megmérettetésen, közülük tízen jutottak be az országos döntőbe, amelyet online tartottak meg kedden. A versenyzőknek az ötfős, vezető nagyvállalati és innovációs szakértőkből álló zsűri előtt kellett bemutatniuk fejlesztésüket és azzal összefüggő piaci elképzeléseiket.
 
Az első helyezett a Poliloop lett, ők képviselhetik Magyarországot az energiahatékonyság, energiatárolás, mobilitás, körforgásos gazdaság, az okostechnológiák és az okosvárosok területét érintő újításokra fókuszáló versenysorozat nemzetközi döntőjében.
 
Mint a cég honlapján írja, négy olyan baktériumból álló "koktélt" készítettek, amelyek műanyagot fogyasztanak. Ezek közül kettő olyan, melyet ezelőtt még nem írtak le, kettőt pedig még nem használtak erre a célra.
 
A magyar döntő nyertese a nemzetközi fináléban a versenyben részt vevő másik 23 ország helyi győztesével mérkőzik meg a fődíjakért. Az első helyért 50 ezer, a másodikért 10 ezer, a harmadikért pedig 5000 euró jár, valamint különdíjakat is elnyerhetnek a versenyzők.
 
Dervalics Ákos, az InnoEnergy HUB Hungary vezetője hangsúlyozta, céljuk a legjobb innovációk piacra segítése, ezért az InnoEnergy befektetésére mindegyik döntőbe jutott csapatnak van lehetősége a következő hónapok tárgyalásai során.
 

Kép forrása: commons.wikimedia.org
Hirdetés

ökotúra

Élethelyzetek a hulladék aspektusából, avagy mit tehetünk annak érdekében, hogy mindennapjaink során kevesebb hulladékot termeljünk, illetve a rendelkezésre álló hulladékokat - legyen az konyhai- vagy akár kerti zöldhulladék - hogyan hasznosítsuk

 

tovabb

hulladéktipp

A települési szilárd hulladékok bemutatása, melyek az alábbiak: Papírhulladék; Italoskarton hulladék; Műanyaghulladék; Üveghulladék; Fémhulladék; Konyhai zöldhulladék; Kerti zöldhulladék; Gumihulladék; Elektronikai hulladék; Roncsautó, Gépjármű-hulladék; Textilhulladék; Használt olaj és zsíradék; Veszélyes hulladék

 

tovabb

Hirdetés