social

Hirdetés

Az északi-sarkvidéki jég tele van mikroműanyagokkal

Az északi-sarkvidéki tengeri jégben rekordmértékű a mikroműanyag koncentrációja a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI) kutatóinak eredményei szerint.

A szakértők, akik különböző jégmintákat spektrométeres vizsgálatokkal elemeztek, kedden ismertették eredményeiket a Nature Communications című tudományos lapban.

A vizsgálatok literenkénti 12 ezer mikroműanyag-részecskét mutattak ki a tengerjégben bizonyos részeken. A kutatók az Északi-sark körül öt különböző térségből vett mintákat elemeztek, amelyeket a Polarstern jégtörő 2014-ben és 2015-ben gyűjtött. Először használtak az elemzéshez egy speciális infravörös spektrométert, amely akkora részecskéket is képes kimutatni, mint egy hajszál átmérőjének egy hatoda, azaz 11 mikrométer.

Ezzel a módszerrel 2-3-szor magasabb koncentrációjú mikroműanyagot találtak a mintákban, mint a korábbi vizsgálatok alkalmával - mondta Gunnar Gerdts, az AWI kutatója.

A megjelent tanulmány szerint a szakértőknek sikerült a jégtáblákból a műanyagrészecskék kémiai lenyomatát elemezni és valószínűsíthető eredetükre fényt deríteni.

Tizenhét műanyagfajtát találtak ezzel a módszerrel, amelyek között voltak csomagolóanyagok, például polietilén és polipropilén, lakkok és nejlonok, valamint cellulóz-acetát is. Utóbbi a cigarettafilter alkotóeleme.

Azokban a jégtáblákban, amelyek a Csendes-óceánnal összeköttetésben álló Amerázsiai-nagymedencében úsznak, különösen sok polietilént találtak. A kutatók azt feltételezik, hogy ez azoknak a csomagolóanyagoknak a maradványa, amelyek az úgynevezett nagy csendes-óceáni szemétszigetben úsznak.

Az Északi-sarkvidék észak-oroszországi partvidékének tengereiből vett mintákban elsősorban hajófestékből származó lakkrészecskéket és halászhálókból származó nejlonmaradványokat találtak.

A mikroműanyag koncentrációja tehát már nem vezethető vissza csakis az Északi-sarkvidéken kívüli forrásokra - fejtette ki Ilka Peeken, az AWI biológusa. A növekvő hajóforgalom és a halászat is jelentős nyomokat hagyott hátra, melyek az Északi-sarkvidék helyi szennyezésére utalnak - mondta a szakértő.

A jégtáblák a jégzajlás során átvonulnak az Arktiszon, eközben megnőnek. Az ezalatt felvett műanyagot különböző rétegekben 2-11 évre megkötik. Amikor elérik a Grönlandnál lévő Fram-útvonalat és elolvadnak, ezek a tengeri területek is beszennyeződnek mikrorészecskékkel.

A szakértőket nagyon aggasztja a különösen apró részecskék magas aránya. Mivel a műanyagrészecskék több mint fele a milliméter egy huszadánál kisebb, könnyen felfalhatják őket az evezőlábú rákok és a csillós állatok.

Az is nagyon valószínű, hogy a műanyag maradványok viszonylag gyorsan lesüllyednek a tengerfenékre. Az AWI szakemberei szerint ennek oka, hogy algák és baktériumok telepszenek meg rajtuk, ezáltal nehezebbé válnak. Ezt az elméletet támasztják alá a Fram-útvonalon végzett mélytengeri megfigyelések is.


Kép forrása: pexels.com

Hirdetés

ökotúra

Élethelyzetek a hulladék aspektusából, avagy mit tehetünk annak érdekében, hogy mindennapjaink során kevesebb hulladékot termeljünk, illetve a rendelkezésre álló hulladékokat - legyen az konyhai- vagy akár kerti zöldhulladék - hogyan hasznosítsuk

 

tovabb

hulladéktipp

A települési szilárd hulladékok bemutatása, melyek az alábbiak: Papírhulladék; Italoskarton hulladék; Műanyaghulladék; Üveghulladék; Fémhulladék; Konyhai zöldhulladék; Kerti zöldhulladék; Gumihulladék; Elektronikai hulladék; Roncsautó, Gépjármű-hulladék; Textilhulladék; Használt olaj és zsíradék; Veszélyes hulladék

 

tovabb

Hirdetés