

Idén megosztva két pályamű nyerte el a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület (SCCH) által létrehozott Gran Prize interdiszciplináris innovatív díjat, a hulladékvizek (használt vizek) halogénmentesítése és egy tetőhűtési technológia.
Takács János, az SCCH elnöke a közleményben kifejti: az újszerűség, a társadalmi felelősségérzet, a környezettudatosság, valamint a gazdasági hasznosíthatóság mind fontos szempont volt a pályázatok elbírálása során. Döntésüket a két pályázat innovatív, interdiszciplináris volta, az iparjogvédelmi helyzete, valamint kiemelt ipari jelentősége és felelősségvállalása indokolta.
A nyertesek a személyenként 60 ezer forint összegű pénznyereményen túl Ann Lundin svéd képzőművész, valamint Szász Károly kerámia- és üvegművész Gran Prize szobrát is átvehették, és egy-egy, a Folly Arborétumban nevelt fenyőt is kaptak.
Az SCCH 2018-ban hatodik alkalommal hirdette meg pályázatát, az idei díjakat az Ericsson és a Sigma Technology támogatásával adták át.
A kereskedelmi testület 1995 óta fejti ki tevékenységét, 86 tagvállalata, társult vállalata valamint tiszteletbeli tagja van.