social

Hirdetés

Másfél tonna műanyag hulladékot gyűjtöttek össze önkéntesek a belga tengerparton

Több mint másfél tonna, főként műanyag hulladékot gyűjtöttek össze a hétvégén önkéntesek a belga tengerpart teljes szakaszán - közölte a belga sajtó hétfőn.

A belga sajtó beszámolói szerint főként a helyi szörfklubok, valamint környezetvédő civil szervezetek segítségével tízedik alkalommal szervezték meg a teljes belga tengerpart, Franciaországtól Hollandiáig húzódó mintegy 80 kilométer hosszú fövenyének megtisztítását a hétvégén.

Az akcióban több mint 7500-an vettek részt, közel kétszer annyian, mint az előző évben. A szervezők tájékoztatása szerint az összegyűjtött szemét javát a műanyaghulladék tette ki, amely rendkívüli mennyiségben található a partokon. Tengervízbe jutva komoly veszélyt jelent az élővilágra, és könnyen bekerül az asztalokra kerülő élelmiszerekbe is.

Mint közölték, a hétvégéi akcióba több vezető beosztású belga és európai uniós politikus, valamint színészek és képzőművészek is bekapcsolódtak.


Kép (illusztráció) forrása: WWF; Szerző: @Greg Armfield

Hirdetés

ökotúra

Élethelyzetek a hulladék aspektusából, avagy mit tehetünk annak érdekében, hogy mindennapjaink során kevesebb hulladékot termeljünk, illetve a rendelkezésre álló hulladékokat - legyen az konyhai- vagy akár kerti zöldhulladék - hogyan hasznosítsuk

 

tovabb

hulladéktipp

A települési szilárd hulladékok bemutatása, melyek az alábbiak: Papírhulladék; Italoskarton hulladék; Műanyaghulladék; Üveghulladék; Fémhulladék; Konyhai zöldhulladék; Kerti zöldhulladék; Gumihulladék; Elektronikai hulladék; Roncsautó, Gépjármű-hulladék; Textilhulladék; Használt olaj és zsíradék; Veszélyes hulladék

 

tovabb

Hirdetés