

Július 1-jétől megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását.
Július 1-jétől a klíma- és természetvédelmi akcióterv keretében megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását. Az utak melletti árkokat, a vasútvonalak környékét is kötelező lesz megtisztítani, összegyűjtik az erdők, szántóföldek, települések szélére kihordott hulladékkupacokat is.
Megvizsgálják, mely szabályokat kell módosítani ahhoz, hogy a hulladék illegális elhelyezése ellen még határozottabban és eredményesebben lehessen fellépni. Új hulladékgazdálkodási hatóság alakul, melynek feladata az lesz, hogy a jogszabályoknak érvényt szerezzen. Minden jogkört megkap, ami eredményes működéséhez szükséges.
Vizsgálják a büntetési tételek szigorításának lehetőségét is. Most is tilos szemetelni, illegális hulladékot lerakni, ha kiderül, ki tette, a hulladékot az elkövető költségére kell elszállítani. Van azonban felelőssége az ingatlan tulajdonosának, kezelőjének és az önkormányzatoknak is.
Amellett, hogy az illegális hulladéklerakás felszámolásával szakértői munkacsoport foglalkozik, a fiatalokat is szeretnék bevonni a megoldásba, ezért pályázatot hirdettek Az illegális hulladéklerakás felszámolása - szankciók és eszközök címmel. A pályázatra magyarországi egyetemek osztatlan, illetve alap- és mesterképzéseiben részt vevő, nappali vagy levelező tagozatos, aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatói jelentkezhetnek.
A jelentkezőknek a hulladékfelszámolást, illetve az illegális hulladéklerakás megelőzését és büntetését szolgáló eszközöket kell vizsgálniuk és bemutatniuk.
A bírálatnál előnyként értékelnek minden új ötletet, amely ezekhez a célokhoz közelebb visz, vagy a szankcionálás lehetőségeit nemzetközi összevetésben elemzi, illetve a magyar jogrendszer más büntetési szabályait vizsgálja a kiíráshoz kapcsolódva.
A kiírás a kormányzati oldal dokumentumtárában érhető el. A pályaműveket március 30-ig várják. A bíráló bizottság több nyertest is kihirdethet a helyezésekre, illetve különdíjat is oszthat. Az első helyezésért 300 ezer forintos, a másodikért 200 ezer forintos, a harmadikért 100 ezer forintos vásárlási utalvány jár. A különdíjas pályázatért szakkönyveket adnak.
Kép forrása: commons.wikimedia.org