social

Hirdetés

Több ezer köbméter veszélyes hulladék ömlött ki egy szlovákiai biogáz üzemben

Több ezer köbméter veszélyes hulladék ömlött ki egy szlovákiai biogáz üzemben

Mintegy háromezer köbméter veszélyes hulladék ömlött ki a közép-szlovákiai Csabrágvarbók (Cabradsky Vrbovok) község közelében lévő biogáz üzem egyik konténeréből csütörtökön.

Az iszapszerű anyag a gyárban történt meghibásodás után ömlött ki, nagyjából 300 méter hosszan a földre, illetve részben a helyi patakba. Helyi médiajelentések szerint a helyszínre kiérkezett tűzoltó egységek jelenleg annak megakadályozásán dolgoznak, hogy további hulladék jusson a patakba.

Milan Blasko, a járási környezetvédelmi hivatal vezetője szerint már mintákat vettek az iszapos hulladékból, de annak pontos összetételéről csak napok múlva lesznek pontos adatok. Blasko ugyanakkor elmondta, a kiömlött biohulladék közvetlenül nem veszélyes az emberekre, hiszen azt a szántóföldek trágyázására is használják, ám a talajvízbe jutva veszélyt jelenthet.


Kép forrása: Policia Slovakia/Facebook

Hirdetés

ökotúra

Élethelyzetek a hulladék aspektusából, avagy mit tehetünk annak érdekében, hogy mindennapjaink során kevesebb hulladékot termeljünk, illetve a rendelkezésre álló hulladékokat - legyen az konyhai- vagy akár kerti zöldhulladék - hogyan hasznosítsuk

 

tovabb

hulladéktipp

A települési szilárd hulladékok bemutatása, melyek az alábbiak: Papírhulladék; Italoskarton hulladék; Műanyaghulladék; Üveghulladék; Fémhulladék; Konyhai zöldhulladék; Kerti zöldhulladék; Gumihulladék; Elektronikai hulladék; Roncsautó, Gépjármű-hulladék; Textilhulladék; Használt olaj és zsíradék; Veszélyes hulladék

 

tovabb

Hirdetés